Utókezelés
Az utókezelés célja, hogy a szívtranszplantált személy felépüljön. Először élje túl a műtéti beavatkozásból eredő behatásokat, miközben szervezete sikerrel vegye fel a harcot a saját immunrendszerének kilökődési válaszreakcióival szemben. Ezt követően erősödjön meg ahhoz, hogy a kórházat elhagyva, otthonában tovább javulva életvitel-szerűen élhesse, újra született életét.
A rövid összefoglalásból is látszódik, hogy egy szokásos műtét utáni utókezeléstől eltér a szívtranszplantáltak utókezelése. Mégpedig jelentősen, melynek oka a transzplantált szív kilökődésének a veszélye. A donorszívnek mindig más a fehérjeszerkezete (más DNS), mint a transzplantált személynek, így azt a saját immunrendszere (T-lymfociták) behatoló ellenségként értelmezik és el akarják pusztítani. Jelen tudásunk szerint, mindig is idegennek fogják látni. A kilökődést speciális gyógyszereléssel lehet elkerülni.
Az utókezelés szakaszai:
-
- Műtét utáni közvetlen posztterápiás időszak (kb. 3-4 hét) – a kórházban,
- Posztterápia utáni első év – otthon, gyakori kórházi befekvésekkel vegyesen
- Első évtől élethosszig – otthon, rendszeres ambuláns vizsgálat mellett
A szívtranszplantációt követő posztterápiás időszak – első szakasz
A transzplantáción átesett személy az intenzív terápiás osztályra (ITO) kerül a műtét utáni kezelésének folytatására. Az itt beállított intenzív terápia része a légzés és keringés támogatása, illetve az életfontosságú szervek működésének fenntartása, és célja a transzplantáció után lévő szervezet mielőbbi stabilizálása.
A beteg általános állapotának stabilizálódásával első lépésben a lélegeztetést szüntetik meg az esetek kb. 2/3-ában a műtétet követő 24 órán belül. Ezután a szív- és keringéstámogató gyógyszerek leépítése következik (napok alatt). Mindezekkel párhuzamosan pedig beállítják a szívtranszplantációra specifikus gyógyszereket, a beteg táplálkozását és megindul a műtét utáni mozgásszervi rehabilitáció (gyógytorna). Ebben az időszakban a transzplantált beteg naponta esik át szívultrahang és mellkasröntgen vizsgálatokon és heti rendszerességgel szívizombiopszián vesz részt.
Szívizombiopszia: tulajdonképpen egy műtét. Valamely vénán (jugularis-nyak, femorális-combhajlat, esetleg subclavia-kulcscsont alatti) katéterrel eljutva a szívizomig (jobb kamra) pár mintát csípnek ki onnan. Az így kivett mintát elemzik kilökődésre vizsgálva. Ez a legbiztosabb módja a kilökődés megállapítására.
Az alábbi kilökődési (rejekció) fokozatok léteznek:
0 (nincs rejekció)
Grade 1 (enyhe)
Grade 2 (közepes)
Grade 3 (súlyos)
Mint, az előbbiekben már szó volt róla az immunrendszer megtámadhatja és károsíthatja a donor szívet, ezért kell a szívtranszplantáltnak úgynevezett immunszuppresszív gyógyszereket szednie. Ezek olyan gyógyszerek, melyek az immunrendszer aktivitását csökkentik, meggátolva ezzel a kilökődést, azaz a rejekciót.
Az intenzív osztályos kezelést követően – ami megközelítőleg 1 hét – a beteget szívsebészeti osztályra vagy a későbbi gondozását végző intézménybe helyezik át, a műtét utáni ellátás és a szívtranszplantált életmód elsajátításának céljából – mely további 2-3 hét. Ebben az időszakban bárki, aki a transzplantáltak kórtermébe megy köteles teljes steril ruházatot, szájmaszkot, kesztyűt és lábzsákot viselni.
Posztterápiás időszak utáni első év – második szakasz:
A posztterápiás időszak (ha minden jól megy ez 4 hét) után a transzplantált otthonában éli életét, de gyakori, kórházi befekvéses vizsgálatokon vesz részt. Az első három hónapban kéthetente van szívizombiopszia és teljes kivizsgálás. A 4. hónaptól a 12. hónappal bezáróan havonta van befekvéses biopszia és kivizsgálás. Ekkor az éves záró vizsgálat során az előbbi vizsgálatok mellett még egy szívkoszorúér-festést is elvégeznek. Ennek célja nyilvánvalóan a koszorúerek állapotának ellenőrzése. Ha minden rendben van, akkor több, protokoll szerinti szívizombiopszia vizsgálat már nem lesz. Panasz, kilökődésre utaló jelek esetén azonban a későbbiekben is bármikor szükségessé válhat.
Ebben az időszakban a transzplantált 3-6 hónapig csak a családtagjaival érintkezhet, utána egyéni adottságok alapján ez oldódhat. Mindenkire igaz ugyanakkor, hogy csak maszkban és kesztyűben közlekedhet az otthonán kívül.
Utókezelés első évtől élethosszig – harmadik szakasz:
A harmadik szakaszban negyedévente van vizsgálat ambuláns (járóbeteg ellátás) körülmények között, majd éves befekvéses vizsgálat szívkoszorúér-festéses vizsgálattal. Ez az ötödik év végéig biztos, hogy így megy. A hatodik évtől kezdődően egyéni állapotoktól függően lehet eltérés.
Eddig is cél volt, de a harmadik szakaszban van igazán realitása annak, hogy az immunszuppresszív gyógyszerek szintjét –vérvizsgálat alapján- az optimálisra csökkentsék, a többi ún. célgyógyszert, mint például a szteroid tartalmúakat pedig kivezessék.
Az élhető élet szempontjából e két lépés nagyon fontos, mert ezeknek a gyógyszereknek nagyon komoly következményeik és mellékhatásaik vannak. Az immunszuppresszív gyógyszerek ugyan már sosem lesznek elhagyhatóak, mert ezek védenek a kilökődéstől, de arra a lehető legalacsonyabb szintre állítják be az utókezelő orvosok, ahol még azok nagy biztonsággal kifejtik hatásukat. Ezt hívják optimális dózisnak.
Összefoglalásként megállapítható, hogy a szívtranszplantáció sebészeti szakaszának nincs semmiféle mellékhatása. Ellenben az utókezelés során, a fenntarthatóság miatt (a kilökődés elkerüléséért) jelentős kompromisszumokat kell hozni. Az immunszuppresszív gyógyszerek védenek a kilökődéstől, de nyitottá, támadhatóvá teszik a szervezetet. Ez a megállapítás változó intenzitással, de az összes alkalmazott gyógyszerről elmondható. Így együtt komoly egyéb betegségeket okozhatnak, ezért is van szükség a folyamatos vizsgálatokra, hogy az ilyen nem kívánatos folyamatokat még időben észrevegyék és kivédhessék.
Forrás: Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika; GOKI