Kezdőlap
Bemutatkozunk:
A Szív a Szívért Alapítványt Dolgos László és Nyárádi Gyuláné hozta létre. 1994 óta működik azzal a céllal, hogy anyagilag és erkölcsileg segítse a szívtranszplantáltakat (újszíveseket), illetve az új szívre váró súlyos szívbetegeket és családjukat. Alapítványunk 1998.óta közhasznú szervezet. Alapítványunk megalakulásától kezdve segítséget nyújt a bajbajutott, segítségre szoruló betegeknek, akik nemcsak támogatást várhatnak, hanem érezhetik azt a kitartó tenni akarást, ami az alapítványon belül dolgozókat jellemzi... Tovább
Kedves Transzplantáltak! PDF Nyomtatás Email
2008.12.20.
Ezúton tájékoztatunk benneteket, hogy átalakult a Szív a Szívért Alapítvány kuratóriuma. 2008.november 06-án megtartott kuratóriumi ülésen Dolgos László alapító tájékoztatta a megjelenteket, hogy dr Hancz Csaba elnök írásban lemondott. Továbbá közölte, hogy Németh Alajos többször szóban jelezte lemondását.

 

Dolgos László közölte a kuratóriumi tagokkal a kialakult helyzetet, és kérte javaslatukat a jövőbeni feladatok elvégzésére alkalmas személyek jelölésére.

Szív a Szívért Alapítvány elnökének Lengyel Tibort, titkárának Matuszka Lászlónét javasolta az előzetes egyeztetések alapján.

Ezután javaslatot tett a kuratóriumi tagokra:

Elnök:  Lengyel Tibor
Titkár:
  Matuszka Lászlóné
Tagok:  dr Szabó Zoltán tiszteletbeli elnök, Erath Antal, Pamperné Katona Irén,
              Omichl Gyula, Cserháti Sándor, Kutikáné Orosz Anna, Kamarás Miklósné,
             
Szabó Pál, Jenei Pálné

A jelenlévők egyhangúan megszavazták a új kuratóriumi tagokat.

A megválasztott elnök javaslatot tett a négy utalványozó (pénzfelvevő) személyére, akik jogosultak arra, hogy a bankszámláról pénzt vehessenek fel, illetve átutalásokat aláírjanak.

           Lengyel Tibor, Matuszka Lászlóné, Szabó Pál, Omischl Gyula

A jelenlévők egyhangúan megszavazták fenti kuratóriumi tagokat.

Pár szóval bemutatjuk az új kuratóriumi tagokat:

Lengyel Tibor már 10 éve segíti a kuratórium munkáját, mint kuratóriumi tag. Felveszi a kapcsolatot a szívtranszplantáltakat gondozó intézettel. (GOKI) . Az ügyiratok zökkenőmentes átvezetéséhez segítséget nyújt(Bíróság, OTP).

Matuszka Lászlóné már 7 és fél  éve figyelemmel kíséri az alapítvány munkáját, illetve a transzplantáltak életét, mivel férje ekkor kapott új szívet. Gazdasági területen dolgozott, mint pénzügyi előadó, most már nyugdíjas. Találkozók szervezéséhez segítséget nyújtana. Szeretne a jelenlegi honlap készítéséhez anyagot gyűjteni, tájékoztatást adni a transzplantáltak programjairól.

Erath Antal 3 éve kapott új szívet. Segíteni szeretné a kuratórium munkáját. Szeretné a kórházzal a kapcsolatot tartani, hogy az új transzplantáltakról tájékoztatást kapjon az alapítvány.

Omischl Gyula 6 éve kapott szívet új szívet. Jó kapcsolata van a transzplantáltakkal, így  problémájukat tolmácsolhatja a kuratórium felé.

Pamperné Katona Irén 3 éve Bécsben kapott új szívet. Ő is hatékonyan szeretne részt venni a kuratórium munkájában. Könyvelőként dolgozott, így a gazdasági feladatokban is tud tanácsot adni. Az új kuratórium belső ellenőri feladatokkal bízta meg.

Kutikáné Orosz  Anna  interneten és Kamarás Miklósné telefonon   közölték, hogy folytatják munkájukat a kuratóriumban, és támogatásukról biztosították az új kuratórium felállását.

 

Az alapítvány okiratában az alábbi módosításra került sor:

A Szív a Szívért Alapítvány célja:

Az alapítvány anyagi és erkölcsi támogatást nyújtása a szívtranszplantáltak (újszívesek) részére.

Az alapítvány a már transzplantáltak megsegítése, életesélyeinek növelése  érdekében

anyagi lehetőségeihez mérten támogatást adhat.

Az alapítvány transzplantáltak részére találkozókat finanszírozhat anyagi lehetőségei szerint. Ily módon hozzájáruljon a transzplantáltak gyógyulásához, amíg erre az Alapítvány forrásai fedezetet biztosítanak.

Mivel az újszívesek az ország különböző részén élnek, így mód van arra, hogy 3 napig együtt legyenek, megbeszéljék problémájukat, egymásnak életkedvet adjanak. Az alapítvány pedig programot biztosít. részükre.

Kedves transzplantáltak kérünk benneteket, hogy Ti is támogassátok az Alapítványt. Ennek módja az SZJA 1 %-ának gyűjtése. Ehhez mellékeljük az 1%-ra vonatkozó felhívásunkat.

Amennyiben Te, hozzátartozóid vagy barátaid ismernek olyan személyeket, illetve vállalkozásokat, akiknek módjában áll, hogy alapítványunkat erejükhöz mérten segítsék, kérjük vedd fel velük a kapcsolatot, hogy egy nemes cél érdekében alapítványunkat anyagilag támogathassák.

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk Neked és hozzátartozóidnak  az alapítvány nevében          

Lengyel Tibor elnök                                                    Matuszka Lászlóné titkár
Tel:   06309319477                                                    Tel: 06204192444, 0629335315
Email: Ezt az email címet a spamrobotok ellen védjük, megtekintéséhez engedélyezze a JavaScript használatát                                     Email: Ezt az email címet a spamrobotok ellen védjük, megtekintéséhez engedélyezze a JavaScript használatát

 

 
< Előző   Következő >
 
     
FELHÍVÁS!

Alapítványunk nem azonos a salgótarjáni Szív A Szívért Alapítvány néven be- jegyzett szervezettel, akik hátrányos helyzetű állás- keresők munkaerő-piaci felkészítésével foglalkozik!

Alapítvány
Kezdőlap
A kuratórium
Határozatok
Támogatóink
Vendégkönyv
Galéria
Közhasznúsági jelentés
Új galéria
A szívtranszplantációról
Járay: az orvostudomány csodája: a szervátültetés
287/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet
46/2006. (XII. 27.) EüM rendelet
Forradalmi szívtranszplantáció
Gyermek szívtranszplantáció
Pszichológiai szakértői vélemény a szervátültetettek állapotáról
Egészséges életmód
Eldöntetlen vitaminvita
A probiotikumok szerepe az egészség megőrzésében
Mi írtuk
Új szívvel-lélekkel
Hála (vers)
Köszönetnyilvánítások
Letöltések
Alapító okirat
A HTX napjainkban
Szociális ellátások
Keresés

Karbantartja és tárhelyet biztosítja: Elite Media