Hírek

Pszichológiai szakértõi vélemény a szervátültetettek állapotáról

Dr. Török Iván pszichológiai szakvéleménye a szervátültetettekrõl
Pszichológiai szakértõi vélemény a szervátültetettek állapotáról.A szervátültetés során a gyógyíthatatlanul mûködésképtelenné vált szervet egy donor szervével pótolják. Ezzel megszüntetik az egészségkárosodást, s a rokkant állapotból rehabilitálják az adott személyt. Az átültetett szerv azonban nem fiziológiásan, hanem csak funkcionálisan illeszkedik be a szervezetbe. Fennáll a beültetett szerv kilökõdésének veszélye, illetve az bármikor mûködés képtelenné válhat ami a személy ismételt rokkanttá válásához vagy halálához vezethet. A szervátültetés tulajdonképpen a kisebbik rossz elvének alkalmazása: csak a saját eredeti szerv mûködését tarthatjuk normálisnak, s az idegen donortól kapott szerv beültetése a nagyobb rossz - rokkantság , halál - elkerülését szolgálja.
  • A szervátültetett személy idõdimenziója megzavart, idõperspektívája sérült. Nincs szilárd jövõképe, ezért ezt deprivációs helyzetként minõsíthetjük: mindez azt jelenti, hogy meg van fosztva valamitõl, amivel korábban rendelkezett. Amíg saját szerve egészségesen mûködött, addig képes volt hosszabb idõperspektívában gondolkodni, távolabbi terveket készíteni saját életére vonatkozóan. Tehát volt jövõje, ami a szervátültetés után annyira bizonytalanná válik, hogy gyakran teljes jövõvesztést élhet át. Sem szakmai karrierjét nem tervezheti biztonságosan, sem magánéletét. Nem mer belekezdeni hosszabb távú tanulási folyamatokba, nem vág bele lakásépítésbe, stb. Gyakran fél házasságot kötni (vagy felbomlik meglévõ házassága), tart a gyermek- vállalástól. Szorosabb társas kapcsolatainak kialakítását is negatívan befolyásolhatja a távlatok hiánya.
  • A szervátültetett ember két szükségletének a kielégítése is frusztrálttá válik. Egyrészt a biztonság iránti alapszükségletét nem tudja kielégíteni, mivel szervezetének mûködése olyan labilis lett a transzplantáció után, hogy minden elõjel nélkül hirtelen súlyos beteggé válhat illetve az élete is veszélybe kerülhet. Állandósult szorongástól szenved, ami ha nem is vezet föltétlenül neurózishoz, életminõségét nagyon leronthatja.
  • Másrészt önmegvalósítási szükségletének kielégítése is zavart lesz: gyengül a motivációja ebben az irányban (“nem érdemes törekedni önmaga kiteljesítésére”), s elveszítheti támpontjait is ahhoz, hogy tudatosan megfogalmazza önmegvalósításának célját, céljait. A fejlõdési- növekedési potenciálja legyengül, nem akar változni, gyarapodni. Elveszíti hitét az önmegvalósítás lehetõségében, vagy úgy érzi, nem biztos, hogy lesz rá ideje.
  • Az önmagával való kapcsolata is módosul a korábbihoz képest: saját testképe elbizonytalanodik, részben hiányélménye van (az elveszített szervre vonatkozóan), részben pedig a beültetett szervet idegenként élheti meg. Így a belsõ egyensúlyi állapothoz nélkülözhetetlen önelfogadás is megnehezül a transzplantáción átesett ember számára. Az önelfogadás és az önmegvalósítás pedig szorosan összefügg, az elõbbi hiányában az utóbbi sem valósulhat meg.
  • A csak rövidtávú célokat kitûzõ, fejlõdésre-növekedésre képtelen, idõperspektíva nélküli ember személyiségét emocionális, illetve motivációs fogyatékosság jellemzi. S bár a kifejezés szokatlan, mégis - a fenti levezetésbõl következõen - jogosnak tartom pszichés fogyatékosság minõsítés használatát.
  • A pszichés fogyatékos személy ugyan el tudja látni társadalmi feladatait, képes dolgozni vagy akár sportolni is, de folyamatosan és rendszeres lelki támogatásra szorul, amelynek segítségével megtudja õrizni belsõ érzelmi stabilitását, megfelelõ szinten tudja tartani általános cselekvésre motiváltsági szintjét, kezdeményezõ készségét.
A WHO definíciójával összhangban, - mely szerint a fogyatékosság (disability) károsodásból eredõ bármilyen korlátozottság vagy hiányosság, amely gátolja valamely tevékenység emberileg normálisnak tartott módú és mértékû végzést, - indokoltnak látom tehát, hogy a szervátültetett személyeket pszichés szempontból fogyatékosnak minõsítsük.